Eredetileg "Az segély áfium ellen való orvosság" címet szerettem volna adni, de keresőoptimalizálás korában kb. 0 idetévedő olvasóra számíthattam volna. Zrínyit, ma önszorgalomból valamivel kevesebben olvassák mint blogunkat, így a kereskedő, főnemes, hadvezér, államférfi és költő máig élvezhető és tanulságos "Ne bántsd a magyart – Az török áfium ellen való orvosság " korrajzával való asszociáció is rögvest elbukott volna a közoktatás éppen aktuális reformjánál. Ha valaki mégis kedvet kapott volna hozzá, hát katt a fenti linkre....
Revenons à nos moutons (vissza a mi juhainkhoz)
Még tavaly novemberben körvonalazódott bennem a probléma, csak mindig halasztottam tettem-vettem az írást. Meglepő, hogy 2007 óta mennyire átalakult a mezőgazdasághoz való viszonyunk. A békés kocsmai társalgásoktól a szakmai fórumokig szinte mindenhol több szó esik az EU-s támogatásokról, mint az időjárásról, termésről, a piaci árakról, fejlesztési vagy értékesítési lehetőségekről (az EU által társfinanszírozottakat leszámítva).
Hangsúlyoznám, hogy nem az EU-s csatlakozás következményeit vagy az agrártámogatások szükségességét vagy hasznosságát próbálom boncolgatni csupán a segélyezés ezen formáihoz való viszonyunkra, általánossá váló kedvezményezetti/segélyezetti magatartásunkra, vállalkozói attitűdünkre próbálok rávilágítani. A többesszám első személy most főként a székelyföldi gazdatársadalomra vonatkozik és nem ránk, mint Apróbirtokra, bár mi is hordozzuk a csoport gyengeségeinek 1 részét.
Az alapvető problémát a támogatás/segélyhatékonyságra optimalizált üzleti tervezés és a segélyközpontú gondolkodásmód térnyerése jelenti. Ebből fakadnak rossz gondolkodási sémák és a vakvágányra vezető célkitűzések. Pl a szokásos üzleti kérdéseket, mint a: mennyi az előállítási költség? Kinek, mennyiért, mekkora haszonnal tudom eladni a terméket?, milyen ismeretekkel rendelkezem az előállításához? Szóval, ezek az alapvető kérdések valahogy leegyszerűsödtek az egyetlen mennyi támogatást/segélyt adnak rá? felvetésre. Pontosabban sok esetben a felvetés is hiányzik a gyakorlatban csak nagy támogatás = csináljuk a képlet. Vagy igen sok esetben csináljunk úgy mintha csinálnánk és szerezzük meg a támogatást/segélyt.
Ahogy a fenti példából is kitűnik, a hibás fókuszból adódóan teljesen más dolgok foglalkoztatják a segélyfüggőségben élő gazdákat, mint a piac és vállalkozás orientált társaikat. A segélyfüggők, bár bizonyára elsőként fognak tudomást szerezni minden új támogatási formáról, hozzáférési módokról, nagy és kiskapukról és figyelemre méltó ügyességgel vagy ügyeskedéssel jelentős összegekhez jutnak majd hozzá, de elveszítik a piaci rutint, a versenyfeltételek közti életképességet, az állami védőháló nélküli kockázatot, a hatékony termelés tudományát, az eladható termékek előállítási feltételeit stb...
Ki lesznek szolgáltatva a segélyezőnek és az annyira divatos megszorítások korában apadni fognak a források, nőni fog a feszültség köztük és a társadalom többi szereplője közt. Gyűlni fog bennük a gyűlölet a segélyező társadalom; az állam, az EU, az iparmágnások vagy az egyszerű munkások iránt, akik adóznak, amiből támogatást fizet az állam, de módszeresen mindenből a legolcsóbbat veszik, amit valahogy sosem a helyi kisgazda termel. Innen már csak 1 macskaugrás a sztrájk, a bojkott, a politikai zsarolás és a többi hírekből, történelemből vagy akár a székelyföldi mindennapokból jól ismert helyzet. A segélyezett, aki elfelejtette vagy meg sem tanulta a piac működését, nem fogja érteni, hogy a társadalom miért nem érti meg, hogy ennyi pénzből a mai világban, a mai feltételek mellett már nem lehet megélni. A társadalom is megfogalmazza a maga kéréseit, az iparmágnás és a munkás, hogy mindezt miért az ő adójából fizetik, amikor ő úgyis mindig külföldit vásásról (vagy mert az az olcsóbb, vagy mert az a jobb), a suszter, hogy ő miért nem kap támogatást, amikor ő sem él jobban, mint a gazdák sőt... A turista, hogy miért pont az ő nyaralását kell tönkretenni határblokáddal, amikor ő is fizeti a segélyben kiosztott adót, a politikus meg gyorsan kiszámolja, hogy lehet a legolcsóbban a legtöbb szavazatot szerezni. Lenni szokott, hogy a segélyezés hálás ötlet....
És lassan ott vagyunk ahol a part szakad. Nem értjük egymás bajait, mindenki tudja a tutit, hogy a másik félnek mit kellene tenni csak a saját sorsából nem látja a kivezető utat és nem veszi a fáradtságot, hogy a másik félen segítsen. Ha őszinték akarunk lenni, akkor Romániában már van 1 széles társadalmi réteg amely valamikor beleesett a segélyfüggőség csapdájába. Általánosan romáknak nevezzük őket, de a jelenség messze túlgyűrűzik az etnikai határokon. A papíron rokkant, de Spanyolországban keményen eprészők ezrei is idetartoznak. És sajnos egyre több gazdatársunk várja ugyanúgy a "földalapút", mint az általuk annyira utált romák a "szociálist". Igen sokan pedig ugyanúgy megszegik a társadalom konvencióit, mint a segélyhatékony romák. Ugyanúgy nem értik az alapokat, hogy valaki adót fizet és ezt kiosztják nekünk támogatásban/segélyben, és ezért nekünk, kedvezményezetteknek, nyújtanunk kell(ene) valamit cserébe a társadalomnak pl. megfizethető, egészséges és biztonságos élelmiszert vagy gondozott környezetet, tiszta levegőt, esetleg felhőtlen szabadságot. De, aki másokat is bajba sodorva felgyújtja a legelőket, a más földjére kér jogtalanul támogatást vagy műveletlen gazt és bozótot mondja kaszálónak, az ugyanúgy becsapja az őt életben tartó társadalmat, mint az a szociális segélyből élő, aki ellógja a közmunkát, nem iskoláztatja a gyerekét stb.
Meglátásom szerint, az eredendő bűn nem az etnikum, hanem a krónikus segélyfüggőség! Jó lesz vigyázni, és a fenntartható, kereslet alapú fejlődésre összpontosítani. Hülyeség 1 vonatot letéríteni a sínekről csupán azért, mert belőle kihajolva 200 méterrel odébb kiválót gombászhatunk.
Ugyanakkor a támogatásokra/segélyezésre szükség van, hogy a mezőgazdaság a közel 100 éves lemaradását részben behozhassa. A támogatásokat nem igényelni butaság, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy mi az eszköz és mi a cél, és betűre pontosan be kell tartani a társadalmi konvenciókat i.e. ellenszolgáltatást nyújtani a közpénzekért.
Mezőgazdasági vállalkozásunk tervezésekor figyeljünk mindig a piaci lehetőségekre és kihívásokra. Vegyük számba saját ismereteinket és hiányosságainkat valamint a termékeink/szolgáltatásaink iránti keresletet.
Törekedjünk arra, hogy a központi támogatás nélkül is legyen életképes és nyereséges a gazdaságunk. A támogatás/segély legyen csak bónusz, a hab a tortán, és fordítsuk a hatékonyságot javító beruházásokra.
Hát ezekkel az félelmekkel és ötletekkel kívánok minden törekvő gazdatársamnak sikerekben gazdag 2012-t, és várom, hogy újra bárányokról és borjakról beszélgessünk, nem lemaradva a támogatásokról sem!
Üdvözlettel:
Gazduram
